"...>Sétálgatni< - gondolta, és a kis ház jelent meg előtte. A berek téli arca.

- Nem lesz semmi bajuk. Vigyáz rájuk Nancsi néni... Matula...

- Csak nem akarod kiengedni őket a berekbe?!

- Matulának takaros kis háza épült a régi kunyhó helyén, természetesen meglátogathatják, ha akarják...

A család hallgatott, mire István még hozzátette:

- ... persze ha lehet, én is velük megyek...

- Erre meg is akartalak kérni, István - mondta az atya -, hiszen ilyenkor igazán ráérsz. A tél a ti nagy vakációtok... névnapok, vadászatok, disznóölés...

A mezei ember erre már nem válaszolt, hanem elrobogott hivatalos ügyeit intézni, de még az utcán is meg-megállt, és megrázta nagy fejét, mint aki nem akar valami egészen képtelen ostobaságot a fülébe engedni.

>Nagy vakáció! Ez az: nagy vakáció.< - És meglóbálta a terjedelemes aktatáskát, amelyet dagadtra hizlaltak a tervek, kimutatások, elszámolások, előirányzatok, amelyek hetekig készültek, változtak, összezsugorodtak, kiterjedtek, néha megsemmisültek, de haláluk előtt szültek, és virgoncan szaporodtak.

Nagy vakáció! Igaz, rövidebbek lettek a napok, és több idő volt a tervek és egyebek elkészítésére, mert már délután négykor lámpát kellett gyújtani, de a gazdaság élt és termelt, az állatok ettek, szaporodtak, betegedtek, és a tavaszi munka előkészületei már ott hajráztak a raktárakban, magtárakban, pincékben, hűtőházakban, műhelyekben, vermekben, és azt az életet ki kellett szolgálni.

>Névnapok! Ó, Ákos, te tinó - gondolta István elég tiszteletlenül. - Te leteszed a vonalzót, a rajzolótáblát meg a logarlécet, s ezek szépen megvárnak holnapig, de az én lesántult birkafalkám nem vár, hanem romlik tovább, az én zsizsikem nem alszik, amíg én alszom, hanem fúrja a gabonámat. A te terveidbe nem esik bele a filoxéra, a száj- és körömfájás és még hetvenféle nyavalya... Nem fagy ki a búzád, nem fullad be a rozsod... Névnapok! A guta üt meg, hiszen a magamét is csak azért tartom meg, mert muszáj.

És a disznóölés! Nafene! Ez az Ákos azt hiszi, ez valami nemzeti ünnep? Ott van Náncsi meg Matula, és én világgá megyek egy napra, hogy ne is érezzem azt a mészárszék- és zsírszagot. És boldog vagyok este, amikor Náncsi azt mondja: kész!<

Így ment a testes gazdász, mérgelődve sógora elképzelésein; ..."