2024. március 14-én átgurult a hordó Magyarország legújabb Duna-hídján, amely Paksot és Kalocsát köti össze. Ez adta az ötletet, hogy összeszedjük az építőiparban a mai napig jelen lévő hagyományokat.

Hordógurítás

Ahogy a magyarepitok.hu cikkében is olvashatjuk, különös jelentést hordoz ez a szokás. Miután "összeér" a két egymással szemben épülő szakasz, azaz szakmaibb kifejezéssel élve "teljessé válik a pályalemez", egy hordót szokás átgurítani a híd teljes hosszán. Ennek oka, hogy a babona szerint a hídépítők egyszer régen megegyeztek az ördöggel, hogy sikeres legyen az építkezés, aki cserébe a hídon elsőként átkelő ember lelkét kérte fizetségül. A hordót tehát azért gurítják át ünnepélyes keretek között, hogy felfogja az átkot. 

Kép forrása: magyarepitok.hu 

Bokrétaünnep

A bokrétaünnep (németül Gleichenfest vagy Gleichenfeier) az építők és építtetők közös ünnepe. Az épület tartószerkezetének elkészültekor szokták megtartani. Eredete egészen a 14. századig nyúlik vissza, és mind a mai napig tartják. Magyarországon osztrák hatásra terjedt el. Hasonló az aratás utáni hálaadásünnephez, az egyes munkafázisok elkészülte után megünneplik a munka eredményét. A bokrétaünnep úgy zajlik, hogy az épület legmagasabb pontjára felhúznak egy szalagokkal díszített ún. bokrétafát vagy -csokrot, esetleg -koszorút. Az egyik ács vagy pallér beszédet mond, köszönetet nyilvánít az építésznek és a tulajdonosnak, és Isten áldását kéri a házra. A szónok egy pohár bort vagy pálinkát is kap, melyet a háztulajdonos egészségére ürít ki, majd a poharat lehajítja a tetőről. A babona szerint, ha a pohár összetörik, az jó jelnek számít. Mindezek után a tulajdonosnak még be kell vernie az utolsó szöget, mely során számítania kell a munkások ugratására. A bokrétaünnepet gyakran lakoma zárja le az építkezés helyén, mellyel a tulajdonos mond köszönetet a munkásoknak. Ez utóbbi abból a szokásból alakult ki, hogy a 15-16. században a munka elején és végén az étel-ital a munkások bérének része volt. 

Kép forrása: Wikipédia

Házavatás

Maradva az építkezésekhez kapcsolódó hagyományoknál, a házavató ünnepet is mindenképpen meg kell említeni. Ennek eredeti célja, hogy a ház tulajdonosa a beköltözéskor megvendégelje az építkezésben segédkező barátokat és rokonokat. A régi időkben számos otthon épült kalákában, azaz a családtagok és barátok, szomszédok segítségével, így népes tábor jött össze abból az ünnepélyes alkalomból, hogy eredményesen zárult ez a hosszú munkafolyamat. Az ételek és italok felszolgálása mellett a tulajdonos egy palack pezsgőt is a ház oldalához vág, akárcsak a hajók felavatásakor.

Kép forrása: vinepair.com

Házszentelés

A fent említett házavatás nem összekeverendő a házszentelés vagy házáldás hagyományával. Ez utóbbi egy egyházi rítus, melyre minden évben sor kerül. Vízkeresztkor (január 6-án) a pap szenteltvízzel meghinti a lakásokat és házakat, majd a szemöldökfára szentelt krétával (vagy manapság akár filctollal) felírja az évszámot és a G vagy C, M, és B betűket a következő formátumban:

20 + C + M + B + 24

A népi értelmezés szerint a betűk a Háromkirályokra utalnak (Gáspár, Menyhért, Boldizsár), más értelmezés szerint viszont a latin "Christus Mansionem Benedicat" kérés rövidítése, melynek jelentése magyarul "Krisztus áldja meg e házat!".

Kép forrása: magyarkurir.hu

Barbara-szobor az alagútban

Szent Barbara (magyarul Szent Borbála) többek között a bányászok, föld alatt dolgozók, építészek, kohászok, tüzérek, ágyú- és harangöntők védőszentje. Valószínűleg az első kettőtől vették át az alagútkészítők is, és helyezték magukat az ő oltalma alá. Ha szemfülesek vagyunk, akkor számos európai ország hosszabb alagútján átsuhanva megpillanthatjuk Szent Barbara szobrát.

Borbála életéről és kultuszának kialakulásáról több, egymásnak ellentmondó történet maradt fenn. Ha valóban létezett, valószínűleg az i.sz. 3. században élt a mai Törökország területén. Apja pogány volt, és hogy megóvja, egy toronyban nevelte. Mégsem tudta teljesen elzárni a világtól, és Borbála kereszténnyé lett. Amikor ezt megvallotta, apja kardot rántott, hogy megölje, hiszen akkoriban a Római Birodalomban ez bűnnek számított. A legenda szerint Borbála imádkozni kezdett, melynek hatására megnyílt a fal, így a lány el tudott menekülni. Apja a nyomába eredt, és egy pásztor elárulta a lányt, így Borbála börtönbe került, ahol minden nap megkínozták. Hite nem hagyta el ekkor sem, börtönben tartózkodását számos csoda kísérte. Végül mégis lefejezésre ítélték, melyet saját édesapja hajtott végre. Hóhérjába a kivégzésről hazafelé menet villám csapott, és ő maga is meghalt. A lányt egy keresztény, Valentinus temette el a vele együtt lefejezett Juliannával együtt. Sírjuk később is csodás események helyszíne volt.

Kép forrása: reddit.com