korrektkut
2023.09.13
Közösségünk: Ezer és Társa Bt. (Ezerkex)

Ellátási Pontjaink shoptermékei közül az édességeket, rágcsálnivalókat, csomagolt harapnivalókat a bonyhádi székhelyű Ezer és Társa Bt. szállítja nekünk. Státuszuk azonban nem korlátozódik a beszállítói kategóriára, hiszen a cég autós flottájának gázolaj- és gázolajadalék-ellátását a Korrekt-Kút Kft. biztosítja. Interjúnkban Ezer Balázs tulajdonos – ügyvezetőt kérdeztük múltról, jelenről és jövőről.

 

Mit jelent az Ezerkex számokban?

25 év, évi 2 milliárd Ft árbevétel, 25 munkavállaló, 1000 m2 raktár, 16 db-ból álló járműflotta, évi 48.000 liter gázolaj.

Mikor és ki alapította a céget vagy annak elődjét?

1998-ben alapítottuk a társammal, Tamás Beátával. Most 3 tulajdonos van, 2021-ben a feleségem is csatlakozott a céghez.

Korábban mit csináltál, és hogyan jött az édesség-nagykereskedelem ötlete?

Autószerelőként végeztem, majd a mestervizsga után közel 10 évig dolgoztam a szakmában Egyik nyáron vettem aztán egy vízibiciklikölcsönzőt a Balatonon, ami nagyon jó buli volt, és persze pénzt is kerestem vele. Amikor eljött az ősz, döntenem kellett a hogyan továbbról. A kereskedelmet választottam, ami tulajdonképpen a véletlennek köszönhető. Bementem az akkori társammal egy boltba, ahol levettünk egy szekszárdi Kex Kft. által gyártott terméket a polcról. Egy hirtelen ötlettől vezérelve felhívtuk őket, hogy szeretnénk a termékeiket forgalmazni. Ledöntöttem a személyautóm hátsó ülését, úgy szállítottam ki a termékeket. Akkoriban sok „maszek” bolt volt, nem voltak multik, gyorsan lehetett fejlődni. A ledöntött ülésből viszonylag rövid idő alatt lett egy utánfutó, majd egy mikrobusz, végül garázs is. 25 év kellett ahhoz, hogy eljussunk ide, ahol most tartunk. 700 partnerünk van, akikhez kétheti rendszerességgel szállítunk.

Hogyan telik egy átlagos napod a munkában?

A napom azzal kezdődik, hogy a négy lányom közül a legkisebbet elviszem óvodába Kakasdra. Ezután megyek csak be az irodába. Ahogy említettem, hárman vagyunk tulajdonosok. Megosztjuk a munkát, nem rám hárul egyedül minden feladat. Én felelek a fuvarszervezésért, a géppark kezeléséért és karbantartásáért, a raktárkezelésért. Az árubeszerzéssel és az értékesítéssel a tulajdonostársaim foglalkoznak.

Mire vagy a legbüszkébb, ha a cégedre gondolsz?

Rengeteg mindenre. Az egyik a Bonyhád központjában lévő raktárunk. 2009-ben vettük meg, de csak 3 éve tudtunk ideköltözni, addig tartott a felújítás és a kialakítás. Minden tekintetben megfelel az „uniós elvárásoknak”. 1000 m2-en közel 600 raklapot tudunk egyidejűleg eltárolni több szinten.

Azt, ahol most tartunk, teljesen bankihitel-mentesen értük el. Soha nem volt tartozásunk. 100%-ban magyar tulajdonban van a cég, és fontos hozzátennem, hogy Bonyhád-környéki tulajdonban. Bonyhád nagyon fontos a számunkra, és hatalmas elismerést jelentett, hogy az önkormányzat által 7 éve kihirdetett „Pétermann-Jakab díj”-at hetedikként mi kaphattunk meg. Ezzel a társadalmi szerepvállalásunkat ismerték el és a munkaerőteremtésben játszott kiemelkedő szerepünket.

Fontos számunkra a társadalmi szerepvállalás. Sok bonyhádi rendezvényt támogatunk, de a legbüszkébbek az Angyal-Hívó Egyesülettel való együttműködésre vagyunk. Ez sokkal több, mint anyagi- és természetbeni adományok juttatása, melynek sorsáról aztán nem sokat tud az adományozó. Nagyon szimpatikus számunkra, hogy az egyesület aktív kapcsolatban van a támogatott hátrányos helyzetű gyerekekkel. A gyerekek pontgyűjtéssel tudják befolyásolni a kapott támogatás mértékét. Jó tanulmányi eredményekért plusz pont jár, míg például csúnya beszédért vagy rossz magaviseletért levonás.

Voltak nehézségeitek az elmúlt néhány évben? Érint(ett) titeket a gazdasági visszaesés?

A cég életében történt első gazdasági recesszió, a 2008-as, megtanított minket spórolni, ami jó tanulópénz volt. A visszaesés elmúltával is megtartottuk az akkor rögzült gyakorlatot, minden forint elköltését jól meggondoljuk. A következő válság a covid-járvány volt, ami az élelmiszeripart nem érintette súlyosan. Vevőink közül volt, akit negatívan és volt, akit pozitívan befolyásolt, így nálunk nagykereskedőként ez kijött nullára. Sőt, végsősoron pozitívan értékelhetjük, hiszen megoldotta az előtte örökösen fennálló munkaerőproblémát. A vendéglátásból menekülni kezdtek az emberek, így hozzánk is számos új kolléga érkezett, akik azóta is nálunk vannak. Most, a háború okán a rezsiválság is inkább pozitív volt, ami bizonyára meglepően hangzik. Az ok a nulla energiafelhasználású raktárunkban rejlik. Anélkül, hogy tudtuk volna, mi vár ránk, nagyon tudatosan készültünk erre. Napelemeket és modern hőszigetelést szereltettünk fel. Ezért is tartott ilyen sokáig a felújítás. Miközben a konkurenciának sokszorosa lett a rezsiszámlája, számunkra mindegy volt, hogy a nullát mennyivel szorozzuk. A hatalmas raktárkapacitásunk abban is a segítségünkre volt, hogy a magas inflációt a javunkra fordítsuk, hiszen be tudtunk tárazni raktárkészletből 300 millió Ft értékben, ami persze ugyanúgy inflálódott, mint bármi más, miközben mi nulla forintért tároltuk azt. A gázolaj árában történő emelkedést persze mi is megérezzük, de ezt a költséget is próbáljuk minél kevesebbre csökkenteni. Soha nem megy egyszerre mind a 16 autónk. Mindig nagyon alaposan átgondoljuk, hogy az adott feladatra kisebb vagy nagyobb járművet küldjünk-e. És vannak olyan kilométerek, amiket egyszerűen nem teszünk meg.

Bizakodó vagy a jövőt tekintve?

Nem is tudom. Folyamatosan nő a multik száma, ha csak itt Bonyhádon nézünk körül. Emiatt a partereink száma is inkább csökken. Nekünk azonban soha nem volt célunk 100%-os lefedettséget elérni a piacon sem 1998-ban, sem az azóta eltelt 25 évben. A partnerszám csökkenése mellett is sikerül ugyanakkor növelni a részesedésünket. Igen, mondhatom, hogy bizakodó vagyok. Továbbra is célunk a piaci részesedés növelése, ami nemcsak boltszámot jelent, hanem termékszámot inkább. Jelenleg 2500 cikk van a raktárunkban, és ez a szám folyamatosan nő. E tekintetben még mindig lehet növekedést elérni. Ami ezt elősegíti, az az online értékesítés, ez a következő célunk. Segítségével kitágulnak majd a földrajzi határaink. Ezen dolgozunk most, de az alapjait már lefektettük egy saját fejlesztésű raktárkezelő programmal, amely pontos, mérhető komissiózási rendszert tesz lehetővé már most.

Említetted, hogy négy lányod van. Lesz majd valamikor generációváltás?

A nagyobbak már a saját útjukat járják, a legkisebbet, aki 4,5 éves, azonban már most tudatosan erre készítjük fel. Naponta leleltározza például a Kinder Joy-t, amiből érdekes módon mindig eggyel kevesebb van, mint kellene. :D Őt nagyon érdekli a cég tevékenysége, és legutóbb, amikor megkérdeztem, hogy melyik területen dolgozna legszívesebben, azt mondta, ő targoncás lesz. :D

Milyen szempontok szerint választasz beszállítót?

Az egyik legfontosabb a rugalmas és megbízható együttműködés. Emellett, nagyon fontos a megfelelő ár is, ahogy azt korábban említettem. Szerencsés az olyan oda-vissza üzlet, ami például a Korrekt-Kút Kft.-vel is fennáll.

Milyen előnyöket, erősségeket említenél a Korrekt-Kút Kft. kapcsán, ha azt jó szívvel ajánlod más vállalkozóknak is?

Veletek az üzleti kapcsolatunk kb. 7 éve kezdődött. Lacit, a tulajdonost már sokkal régebb óta ismerem, hiszen gyakorlatilag az őcsényi reptéren nőttem fel. Eleinte más kutakra jártunk tankolni, majd Laci segített a saját tartályunk beszerzésében, ami rengeteg előnnyel járt. Így helyben, a telephelyünkön tudjuk tankolni a flottánkat, nem kell kijárkálnunk emiatt. Ezzel időt és pénzt spórolunk, és jobban is tudjuk követni a tankolásokat. Néhány éve volt aztán egy kis szünet, ami alatt mástól vásároltunk gázolajat. Majd, amikor felhívtatok, hogy a mi termékeinket szeretnétek árusítani a shopjaitokban, akkor újra folytattuk. Fontos, hogy egy olyan megbízható partnerrel dolgozzunk, aki mindig a legkedvezőbb árat mondja, amit nem kell minden alkalommal ellenőrizni a piacon. Bevallom, eleinte mindig megnéztem, hogy a lehető legjobb árat kapjuk-e, de ma már tudom, hogy igen. Emellett, észrevettem még valamit. A saját gázolaj tartályunknak és a garázsmester programunknak köszönhetően nagyon pontosan nyomon tudjuk követni a teherautóink fogyasztását. Napra pontosan látszik, hogy mikor kezdtünk el újra tőletek vásárolni, mert egyértelműen kimutatható, hogy 5%-kal csökkent a gázolajfogyasztásunk átlagosan. Ebből az derül ki, hogy a ti gázolajotok jobb minőségű, és évi 48000 liter gázolaj vásárlása esetén bizony hét számjegyű megtakarítás.

Köszönjük az interjút!

Kérje ajánlatunkat még ma!

KORREKT-KÚT Kft.

7100 Szekszárd, Keselyűsi út 120.

Adószám: 12547696 — 2 — 17

Bankszámla: 11746005 — 20129192

Cégjegyzék: 17 — 09 — 004056

Ellátási Pontok

7100 Szekszárd, Keselyűsi út 120.
Nyitva tartás:

H-P: 6:00-18:00

Sz-V: zárva

Telefon: +36 20 349 1819

E-mail: szekszard@korrekt-kut.hu

7013 Cece, Vasútállomás
Nyitva tartás:

H-P: 6:00-20:00

Sz-V: 8:00-20:00

Telefon: +36 20 966 4564

E-mail: cece@korrekt-kut.hu