korrektkut
2024.03.01
Női feltalálók: Bertha Benz

Bertha Benz hírnevet nem csak a híres feltaláló, Karl Benz feleségeként szerzett, hiszen amellett, hogy a hitvese volt, pénzügyi partnerek és feltalálótársak is voltak. A világ legelső benzinkútjáról szóló blogposztunkban már olvashattak róla, de úgy gondoltuk, megérdemel egy önálló írást is.

Lánykori nevén Bertha Ringer 1849. május 3-án született a mai Németország területén található Pforzheimben. Már iskolás korában is érdekelték a műszaki újítások. Karl Benzzel az üzleti életben találkozott, hiszen örökségét az ifjú feltaláló pénzügyi nehézségekkel küzdő vasipari cégébe fektette be 1870-ben. Házasságot két év múlva kötöttek.

Bertha mindvégig nyomonkövette férje munkásságát, sőt, ő maga is hozzájárult Benz egylóerős, négyütemű motorral hajtott, háromkerekű járműjének a tökéletesítéséhez. A pénzügyi segítségen kívül helyszíni tesztelőként dolgozott Benz mellett, és számos fejlesztés az ő nevéhez fűződik. Az ő találmánya volt például a bőr fékbetét, amely a fa betéteket egészítette ki, illetve a huzalszigetelés is. Ezenkívül az üzemanyagvezeték kialakításában is jelentős szerepet játszott, melyet Karl Benz később továbbfejlesztett.

Emellett, ő volt a világon az első sofőr, aki gépjárművel (azaz nem lóvontatta eszközzel) közlekedett két település között. Erre 1888. augusztus 5-én az akkor 39 éves Bertha Mannheimből Pforzheimig vezette férje járművét a Patent-Motorwagent III. számú modelljét. Az útra tinédzser fiai, Richard és Eugen is elkísérték. Ez már magában is olyasmi, amire manapság azt mondanánk, hogy "menő", de hozzá kell tennünk, mindezt a férje és a hatóságok tudta nélkül vitte véghez.

Hogy akkor a hatóságok mit szóltak mindehhez, azt nem tudjuk, de az biztos, hogy később mindenki történelmi tettként gondolt erre a napra, hiszen így Bertha Benz volt a világon az első sofőr, aki hosszabb távolságot megtett közúton egy nem lóvontatta járművel. Ennek okán őt tartják a világ első tankolójának is, hiszen a két német település közti kb. 100 km-es távolságon folyamatosan biztosítania kellett az üzemanyagot, ami ekkor a ligroin, azaz könnyűbenzin volt. Ezt gyógyszertárakban pótolta. Még ma is áll Wiesloch-ban az a városi gyógyszertár, ahol először megállt e célból. Sok történetíró ezt a helyet tekinti a világ első üzemanyagtöltő-állomásának.

Az utazás látszólagos célja az volt, hogy az asszony meglátogassa édesanyját, Bertha ugyanakkor férje figyelmét szerette volna felhívni az új találmány "marketingjének" fontosságára. Emellett, ezzel akarta bebizonyítani, hogy hisz a gépjármű sikerében, melybe mindketten oly sok pénzt és energiát fektettek.

Berthának az út során számos műszaki problémát kellett megoldania, mellyel bizonyította rátermettségét, és nagyban hozzájárult a Patent-Motorwagen későbbi tökéletesítéséhez. Az autónak ekkor még nem volt üzemanyagtartálya (!), egyidejűleg csupán 4,5 liter üzemanyag volt a karburátorban, melyhez oldószert kellett adagolnia. Ez utóbbit patikákban lehetett kapni, így esett, hogy a wieslochi patika is bekerült a történelemkönyvekbe. A többi felmerülő problémát igencsak "nőies" módon orvosolta. Kalaptűvel megtisztított például egy eltömődött üzemanyagvezetéket, és a harisnyakötőjét használta szigetelőanyagként. Nem félt ugyanakkor segítséget sem kérni. Egy kovács volt a segítségére egy lánc megjavításában, majd amikor a fából készült fékbetétek kezdtek elkopni, egy susztertől kért bőrszíjakat, melyekkel megszülettek a világ első fékbetétjei.

Fiai is sokat tettek a kaland véghezvitelében. Ekkoriban a motor hűtésére párolgásos hűtőrendszert használtak, ezért a fiúk feladata volt, hogy minden megállásnál pótolják az elhasznált vizet. Ezenkívül, ha egy-egy emelkedőn plusz segítség kellett a kétsebességes motornak, akkor ők tolták fel a járművet. 

A trió hajnalban indult Mannheimből és szürkület után érkeztek meg Pforzheimbe, ahonnan Bertha távirati úton értesítette férjét a sikeres vállalkozásról. Ahogy azt Bertha remélte, az út hatalmas publicitást kapott, és nagyban hozzájárult a legendás Benz autógyár későbbi sikeréhez. Utazásával példát mutatott minden későbbi autógyárnak a fejlesztés közbeni tesztvezetések fontosságáról. 

2008-ban létrejött a Bertha Benz Memorial Route, amely ennek a kivételes nőnek állít emléket, így bárki végigjárhatja ugyanazt az utat, mint Bertha és fiai.

Karl Benz így írt memoárjában szeretett feleségéről: "Csak egy ember maradt velem az élet kis hajójában, amikor úgy tűnt, az a sorsunk, hogy elsüllyedjünk. Ez a feleségem volt. Bátran és elszántan vonta fel a remény új vitorláit.".

 

KORREKT-KÚT Kft.

7100 Szekszárd, Keselyűsi út 120.

Adószám: 12547696 — 2 — 17

Bankszámla: 11746005 — 20129192

Cégjegyzék: 17 — 09 — 004056

Ellátási Pontok

7100 Szekszárd, Keselyűsi út 120.
Nyitva tartás:

H-P: 6:00-18:00

Sz-V: zárva

Telefon: +36 20 349 1819

E-mail: szekszard@korrekt-kut.hu

7013 Cece, Vasútállomás
Nyitva tartás:

H-P: 6:00-20:00

Sz-V: 8:00-20:00

Telefon: +36 20 966 4564

E-mail: cece@korrekt-kut.hu